A tündér etimológiája nem tisztázott - vannak, akik egy sumér szógyököt ismernek fel benne (dingir sumér nyelven „isten(ség)”, „ég” jelentésű; egyébként ugyanebből a szóból vezetik le a tenger-t is), sőt a magyar népmesék Tündér Ilonáját is egy sumér isten nevéből származtatják (Dingir Ilama). (Bíró Lajos, Topa Gyula Dezső) (A dingir a sumer "ítélet" és "hozni" szavak összetétele. [1]) Mások török eredetűnek mondják. (Kiszely István)

Első adatunk a 15. századi Müncheni kódexből ismert: "És ők [a tanítványok], hogy láták őt [Jézust] a tengeren járatta [járni], alajték [vélték, gondolták] őtet tündérletnek és üvöltének." A középkorban a "kísértet" mellett más, kimondottan negatív jelentésekben használták, mint Szenczi Molnár Albert magyar-latin szótára (1604) mutatja: "szörny, csodalény; varázsló; szemfényvesztő"; "az, aki kénye-kedve szerint szerint különféle alakot tud ölteni". Ezek alapján érthető a szó jelzői használata, "gyorsan elmúló, semmibe vesző, röpke, tünékeny" értelemben (ÉrtSz.), mely főként a költői nyelvre jellemző: például mint "változékony" Berzsenyinél: "Tündér szerencsénk változandó, / Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.")